Megfáztunk!!
#44
#43
Egy pár napja megint nem voltam. Nemtudommi az oka. CSak úgy. De most hoztam képeket is, mert végre átlettek rakva a gépre.
Úgy néz ki betegek leszünk. Idáig olyan szerencsésen elkerültük az influenzát. Most meg DAnika tüsszög, meg folyik az orra. Nekem kapar a torkom. Ricsike meg olyan bágyadt, ami nála azt jelenti, hogy valami nem stimmel, mert ő állandóan jön-megy, pakol. De lehet csak ilyen napja van. Az tuti, hogy Danika kezd bele esni már. Ha péntekig nem javul elviszem a dokihoz, hogy hétvégén ne legyünk itthon nagyon betegen gyógyszer nélkül.
Amúgy semmi különös nem történik velünk. Dani egyre aktívabb. Minden hova mászik utánnam. Még a fürdőszobába is. kiabál a bátyjára ha az nem figyel rá. NAgyon huncut. Ha nem vele foglalkozunk akkor elkezd sírdogálni és ha odanézünk akkor meg nevet nagyokat. Rettenetesen csikis. Igazi kis haspók. Az éjszakát végig alusszuk. Este elalszik fél 9-kor és reggel fél 6-kor kel fel enni. De utánna fél 7-kor már teljesen felébred. Nem hajlandó aludni. Így persze Ricsi is ébred, pedig ő még aludhatna. Így délben legalább tuti egyszerre alszanak.
Ricsi meg igazi nagy dumás lett. Olyanokat mond néha hogy dőlünk a nevetéstől. Meg olyan dolgokra is képes visszaemlékezni ami hónapokkal ezelőtt történt. De ő csípőből elsorolja, hogy mi volt, hogy volt. NAgyon okos fiú. Meg persze nagyon eleven.De imádom hisz az enyém.
Játék!
Renitől kaptuk ezt a jópofa kis játékot, adott tíz szó amire írnom kell valamit.
LÁssuk:
Barátság: mindenben szmíthatunk egymásra a barátainkkal
Virágok:Meghozzák a tavaszt
Szerelem: nincs ennél jobb érzés mint mikor szeretek valakit
Gyerekek: életem legszebb ajándékai
Boldogság: sajnos nem mindig érzem azt a boldogságot amit szeretnék
Napsütés:feltölt energiával, kivirulok tőle
Eső: rosszkedvet okoz
Élet: néha túl nehéz
Kisbaba: valóságos csoda egy ember életében
Álom: álmodozni jó
Jelkezem!!
Újra jelentkezem. Már megint nem voltam nagyon rég de nem volt hozzá hangulatom. Volt egy pár nap mikor igazán semmihez nem volt kedvem. Mostmár kezdek újra visszatérni régi önmagamhoz.
A fiúkról egy pár szó.
Dani: Egy igazi huncut kislegény. Szombaton lesz 9 hónapos de már most látszik a nézésén, hogy nagyobb zsivány lesz mint a bátyja. Őt mindig az érdekli amihez nem lenne szabad nyúlnia. ( Pl: konektorokat közelíti meg elég gyakran, igaz le vannak dugózva de akkor is) Meg új kedvenc móka feláll a kiságyban és engem ijesztget azzal, hogy menniyre kitud hajolni. Délután megint egy fokkal lentebb állítjuk a kiságyat. Evés terén simán lekörözi a bátyját. Rengeteget eszik. Ha bébikaját kap akkor is kiharcolja utánna magának, hogy szopizhasson még. Nem tudom hova fér bele ennyi kaja. NAponta 5-ször szopik még minimum és egyszer kap bébikaját ( amit néha én főzök, de az is ízlik neki) meg egyszer kap tejpépet fürdés elött. Persze azért még kap gyümölcsöt is napközben de az neki nem ennivaló hanem csak egy kis csemege. Súlyra nem tudom mennyi mert egy hónapja voltunk utoljára mérckedni, de majd jövő héten megyünk. Van már egy fogunk és egy-két napon de az is lehet, hogy még ma kibújik mellette a másik mert már nagyon látszik. Hát Daniról röviden ennyit.
Ricsi: Ricsikém már igazi nagyfiú. Egyre önállóbb. Ugye már nappal abszolút nincs pelenka és erre roppant büszke vagyok. MAjd az éjszakait kéne valahogy elhagyni de azzal még nem sietünk annyira. Egyedül vetkőzik le ha pisilni vagy kakilnia kell. Felöltözni még nem bír abban segíteni kell neki. Egyedül a pizsamáját veszi föl egyedül és aztán örült nagy tapsviharba kezdünk ennek örömére. Rengeteget beszél. Néha már kell szólni, hogy egy picit maradjon csöndbe mert már is szeretne szóhoz jutni. Mindent mond már igaz egy kcsit selypít, de majd alakul ez is. NAgyon figyelni kell, hogy ne mondjunk előtte semmi olyat amit nem szabad hallania mert egyből mondja utánnunk é s képes még egypár nap múlva szóba hozni. Most nagyon várja a szülinapját mert ágyat fog kapni és hozzá Thomasos ágynemű huzatot. Nagyon szereti Thomast. Mindig olyan ruhában akar lenni. Minden nap megkérdezi mikor lesz a szülinapja mert szeretné az ágyat már. JA meg persze tortát. Ő súlyra azt hiszem olyan 12 és fél kiló. Neki most kezd megjönni az étvágya. Régebben alig lehetett rábeszélni, hogy egyen normálisan. MOst meg már néha azért kell rászólni, hogy jó lenne ha nem enne egyfolytában mert hányni fog.
Egyenlőre ennyi az én két életemről. Friss képeket majd teszek föl de a fényépező bent maradt a kocsiban még mindig. Már napok óta készülök kivenni de mire késő este hazaér apa már el is felejtem.
MAjd később még írok mert Reni ajánlott egy játékot. Azt feltétlenül megcsinlom de most már elkéne mennünk a boltba. Addig is Viszlát.
src="http://dl8.glitter-graphics.net/pub/595/595208qn2vfcfk42.gif" width=122 height=96 border=0>
Ma!
Sziasztok!
Ma én mesélek nektek. Anyáék reggel suliba mentek, aminek én általában nem örülök. Igaz a szomorúságom nem sokáig tart. Ilyenkor a mama vigyáz rám és DAnira. Meg papa is elszokott jönni és olyankor nagyot játszunk vele. Ma reggel, ahogy apáék öltöztek én belebújtam apa cipőjébe ( egy kicsit nagy volt igaz) és elindultam az ajtó felé. Apa megkérdezte hova megyek, én meg mondtam neki, hogy Pojiolba ( poliol ahol apa dolgozik) erre ő: és mit csinálsz ott? Erre azt mondtam neki, " ejindítom a gépet, hogy dódozzon" Anyáék nagyot nevettek ezen. Aztán elmentek. Míg oda voltak addig én mindent szétpakoltam a szobában, aztán meg a mama úgy döntött elmegyünk a dédihez. Felöltöztetett bennünket DAnit berakta a babakocsiba én felpattantam a motoromra és mentünk. Anyáék meg hamarabb hazajöttek és mi nem voltunk ittjon, így eljöttek értünk mert apa meg ment dolgozni. Anya mostanában szomorú néha. Nem tudom miért, de próbálom felvidítani ami sajnos nem mindig sikerül. Mindig azt mondja, hogy most egy kicsit hagyjam békén és törölgeti a szemeit. Nem értem én a felnőtteket de majdcsak megértem őket egyszer.
Na most mára befejezem, mert megyek játszani és anya is megígérte, hogy építőkockázunk míg Danika alszik.
Annyira szép!
Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
-Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott
élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog
téged, vigyázni fog rád.
- De – mondta a gyermek- itt a Mennyországban nem csinálok
mást csak énekelek és mosolygok.
Isten így szólt:
- Az angyalod minden nap énekelni fog neked, és érezni
fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
-És –mondta a gyermek- hogyan fogom megérteni az embereket,
ha nem értem a nyelvüket?
-Az könnyű lesz. Az angyalod meg fogja tanítani neked a
legszebb, legédesebb szavakat amiket valaha is hallani
fogsz. Az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog
tanítani beszélni.
A gyermek felnézett az Úrra és így szólt:
-Mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?
Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt:
-Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít
imádkozni.
A gyermek erre azt mondta:
-Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem
megvédeni?
Az Úr megölelte a gyermeket:
-Az angyalod óvni fog téged, akkor is ha ez élete
kockáztatásával jár.
A gyermek szomorúan nézett:
-De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.
-Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja
mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én
mindig melletted leszek!
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani
lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
-Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az
angyalom nevét!
Az Úr erre így válaszolt:
-Az angyalod neve nem fontos… Egyszerűen csak így fogod
hívni: ANYA!
mi 3-an!
Rég volt!
NAgyon-nagyon rég voltunk errefelé. Azóta nagyon sok minden történt velünk.
Danika már óriási. Megtanult mászni, feláll ha van mibe kapaszkodnia. Fogunk az sajnos még nincs, de már nagyon készülődik.
Ricsikém meg egyre okosabb. Már szobatiszta! Alváshoz kell még pelenka de egyébként meg, ha pisilnie kel, vagy kakilinia akkor a bilit használjuk. Sőt mostmár ő nagyfiú révén ugye rengeteget beszél. s egyre több mondatot mond. Oktatja DAnikát! Meg olyan beszólásai vannak, hogy csak lesünk.
Már nagyon várjuk a tavaszt, mikor végre kint lehet lenni sokat a levegőn. Végre lesz füvünk és akkor majd a fiúk rengeteget játszhatnak majd kint. NAgyon szereteik amúgy ám egymást. Úgyhogy alig várom, hogy lássam őket együtt labdázni. Fürdeni is együtt szoktak. Mikor Danika teljesen lefürdött akkor Ricsi belemászik mellé és mossa a hasát az öcsikének. NAgyon édik együtt. Ők az életeim.
Karácsony!
"Minden évben eljön a pillanat, melyet álmodozva várt, felnőtt és gyermek. Finom illatok, a gyertya lángja, ajándékozás öröme, egy mosoly a gyermek arcára. Ez a csodák éjszakája. Jézus születése, melyet oly nagyon vártunk, azóta is minden évben kíséri az álmunk. Angyalaink ilyenkor láttatják magukat, sok-sok mindent kíván, kicsi és nagy. Van aki egészséget, gazdagságot, csilingelő szánt, égig érő nyalókát, vagy csak valakit ki oda bújik hozzánk. De egy mindenkiben közös, ez nem más mint a szeretet. Csendes estén, körben ülve, imádkozva, elmerülve, a múlt tanúságain, a jövő vágyain. A fenyőfát körben állva, felzendül a szeretet nótája. Apró gyermek szeme csillan, fények játéka, melyet csodálkozva pillant. Pici izgalom mi átjárja csepp szívét, várja Jézuskáját, vajon teljesíti-e az álmát? Felnőttek mosollyal az arcukon, figyelik e rejtelmet, s eszükbe jut, mikor ők voltak gyermekek. Ekkor könnycsepp jelenik meg szemeikben, mert a szeretet most megfogható, közöttünk van és nem csak bennünk, így kellene éreznünk, nap mint nap, mikor felébredünk...
glitter-graphics.com





